Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára

8200 Veszprém, Török Ignác utca 1.

Figyelem!

Az épülettúrákra a következő elérhetőségen lehet regisztrálni: mnl.vevl@gmail.commegjelölve, hogy melyik épülettúrán és hány fővel szeretnének részt venni.

Információk
-

Épületvezetés nyelve

magyar

Az egykori Magyar Királyi „Kinizsi Pál” Honvéd Altisztképző és -nevelő Intézet 1928-ban emelt impozáns főépülete 2005 óta a levéltár székházépületeként funkcionál. A kétszeresen szimmetrikus, csak az udvar felől lépcsőházzal kiegészített épület alaprajza egy 73 x 40 méteres téglalapba írható be. A három emeletes (négy szintes) épület teljes hosszában végigfutó belső folyosóról nyílnak az irodák, a rendezőszobák, a közösségi, műhely- és egyéb célra kialakított helyiségek. Az épület két keresztszárnyában találhatók a levéltári anyag tárolására használt raktárak, illetve a földszinten a kutató- és ügyfélszolgálat helyiségei. A nagyközönség számára hétköznap a kutatóterem, oktatóterem és a kiállítótér, rendezvények alkalmával az előadóterem látogatható, ezúttal azonban a zárt terekbe is bepillantást engedünk, miközben munkatársaink az épület történetével is megismertetik az érdeklődőket.

A „Veszprém - híd a Bakony és Balaton között" című új, időszaki kiállításunk szakmai vezetéssel való megtekintésére is lehetőséget biztosítunk.

 

Épületvezetések indulnak

Vezetett épülettúrákat 9.00, 10.00, 11.00 órai indulásokkal tartunk.