Református Templom

550179 Nagyszeben, Mitropoliei u., 9. sz.

Elérhetőség
Információk
-
-

Épületvezetés nyelve

magyar, román

Információs anyag nyelve

magyar, román

A nagyszebeni református templom 1783-1786 között épült meg. Báró Bánffy Farkas kormánytanácsos , személyesen nyújtotta át 1783-ban II. József császárnak a nagyszebeni reformátusok azon kérését, hogy egy saját templomot építhessenek, ugyanis addig csak magánházaknál gyűlhettek össze. II József császár 1783. július 9-én megadta az engedélyt, így megnyílt a templom és parókia építésének lehetősége. 1784. március 16-án Báró Bánffy Farkas megvásárolt egy telket házzal a Mészáros utcában Fieltsch Tamás szelindeki lutheránus lelkésztől 4000 forintért. Ezt március 21-én át is adta az egyházközségnek.

Krempelsz Tamás kőművest és Schneider János ácsot fogadták fel a templom építési munkálatainak vezetésére. Az Úr házának felszentelése 1786. november 26-án történt. Erdélyi barokk stílusban épült, a díszítéseket valószínűsítetten azok az osztrák mesterek végezték, akik a templommal párhuzamosan épülő Brukenthal-palotánál dolgoztak. A templom bútorzata a hívek áldozatos adományából készíttetett el. A szószék 1790-ben épült, az úrasztalát 1786-ban adományozták. Az orgonát Báró Bánffy Farkas vásárolta a nagyszebeni Evangélikus Ispotály (kórház) kápolnájából. 1857-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő átépítette, majd 1958-ban Mesnyi János kétmanuálosra bővítette, megadva mai formáját.

1897-ben Gál Ferenc egyháztag végrendeletében az egyházközségnek 1000 Ft-t hagyott egy toronyórára. A megrendelt toronyóra a budapesti Vasút és Toronyóragyárban készült, és 1900 nyarán szállították le. Mivel a háború idején megrongálódhatott, mintegy hatvan évig működésképtelen volt. 2003-ban sikerült újra működésbe hozni Zudor Csaba, Bándi András és Vecsei György munkájával, azóta kifogástalanul működik. A két harangot Novotni Antal temesvári harangöntő készíttette 1896-ban. A nagyharang súlya 800 kg, a kisharang súlya 315 kg.

A templom a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés alkalmából teljes belső és külső felújítást kapott. A költségek tetemes részét a Magyarországi Református Egyház támogatása biztosította, de nagyon sok erdélyi gyülekezet is adakozott e célra. Ekkor alakították ki a galériát is. Jelenleg a férőhelyek száma: 300. A gyülekezet létszáma 600 lelket számlál.

A nagyszebeni Református Dalkar 1894. november 3-án alakult, midőn Nagy József lelkész és  Horváth Miklós énekvezér megszervezték az énekkart. Ennek engedélyezett alapszabályzata volt. Elismerésképpen a kolozsvári EMKE 100 db könyvet és egy zászlót ajándékozott az énekkarnak 1916 március 28-án. A zászló mindmáig megvan. A Református Férfi Dalkar utódai lettek a Hozsánna Énekkar (vegyeskar), majd az Olajág ifjúsági énekkar. A gyülekezet első lelkipásztora Benkő Ferenc volt, a jelenlegi lelkész, Varró Sándor  a tizennyolcadik lelkipásztora a nagyszebeni gyülekezetnek.

Épületvezetések indulnak

2023. szeptember 15. - 10:00

2023. szeptember 16. - 13:00, 16:00, 18:00

2023. szeptember 17. - 11:00