A Vasparipák és Göd című vasút- és helytörténeti kiállítás Göd állomáson található, a váróteremből nyíló különteremben, amely eredeti rendeltetése szerint 1869-tól királyi váróként szolgált. Az állomás attól az évtől kezdve vált elérhetővé a teherárukon felül a személyforgalom részére is, olyannyira, hogy 1920-ig a bécsi gyors is megállt Gödön. Hogy minek köszönhette Göd ezt a kitüntető vasútszervezési figyelmet, arra a kiállítás többféle – mai szemmel nézve ugyancsak meglepő – válasszal tud szolgálni. Számos más érdekesség mellett a figyelmes látogató például azt is megtudhatja, hogy mi volt az ritka (egyetlen?) alkalom, amikor Kossuth és Széchenyi egyetértett valamiben.
A kiállítás a vasút hőskorát tekinti át a kezdetektől az 1920-as évekig tematikus tablók, szakkönyvek és más dokumentumok, valamint a gőzvontatású vasúti közlekedés relikviáit felsorakoztató gyűjtemény bemutatásával. Kipróbálható a vasút autonóm telekommunikációs rendszerének két „tekerős” telefonja, stemplizhetünk a vasúti pecsétnyomókkal, jegyeket lyukaszthatunk igazi lyukasztóval. Szelfizni szabad!
Szeptember 21-én, a Kulturális Örökség Napján ideiglenesen a váróterem is kiállítótérré alakul, működő terepasztallal.
Mesesarok is lesz, 15-17h között, ritkán vagy sosem hallott mesékkel!
A kiállítás szokásos nyitvatartási időpontja: kedd 17:00–19:00, péntek 10:00–12:00, szombat 14:00–16:00 óra.
A KÖN alkalmából szombaton meghosszabbított nyitvatartással várjuk Önöket!