Gróf Széchenyi István szorgalmazta, hogy az arisztokrácia tartósan telepedjen meg a fővárosban. Unokaöccse, Széchenyi Dénes az Ybl családtól vásárolta meg a kiváló fekvésű telket, ezzel is kifejezve a nagybátyja céljával való azonosulását. Somogyi építkezéseinek költségei miatt azonban nem kért építési engedélyt a területre, hanem 1873-ban eladta azt dr. Korányi Frigyes és Adolf részére 72.000 forintért. A Nemzeti Múzeum környékén ekkor már elkészült paloták miatt jócskán felértékelődött a terület.

Almásy Kálmán a nagy épületekkel körülvett, exponált saroktelken kis méretű palotát kívánt építtetni. Ez komoly feladat elé állította az építészt, aki azt kitűnően oldotta meg. A saroktelken U alakban, háromtraktusos beépítésben a magasföldszinten helyezte el a lakórészt, míg a kiszolgálóhelyiségeket a telek belső határain, a tűzfalakat takaróan, egy kis méretű belső udvar köré csoportosította. Ezáltal az épület tömege látszólag megnőtt, nem nyomják agyon a szomszédos házak. Az udvar az Ötpacsirta utca felőli, tömör falkerítésével, növényeivel, kútjával, szobrával, mintás kőkocka-burkolatával és íves lépcsőjével nagyvonalú és egyben intim. A lakóhelyiségekbe vezető lépcsőt vasszerkezetes üvegtető fedi. Oldalai nyitottak, így az udvar terét nem csökkenti. Az épület homlokzatai egyszerűek. A Múzeum utcáról az alagsor szintjét kváderezés, a magasföldszintet sávozás díszíti, a főpárkányt konzolok támasztják alá, a sarkokon armírozás van. 

Épületbejárás az Almássy-palota belső tereiben – a Gottgeb Antal által tervezett Almássy-palota 1954 óta a Magyar Építőművészek Szövetségének székháza, belső tereit főként rendezvények alkalmával lehet látogatni, egyébként a szövetség és a házban működő kamarák működését biztosítják.