Takács István Gyűjtemény

3400 Mezőkövesd, Szent László tér 23.

Elérhetőség
Információk
-
-

Mezőkövesd Város Önkormányzatának, mint az intézmény tulajdonosának, valamint a működtető Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft-nek köszönhetően a Városi Galéria helyi védettségű épületének felújítása után már 2012 decemberében megnyílt a Takács István Gyűjtemény. Közérdekű, muzeális intézményként azonban csak 2015. december 7-től kapta meg a megújított, hivatalos működési engedélyt az Emberi Erőforgások Minisztériumától.
A sajátos kulturális örökség értékmentését elsősorban Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Magyar Katolikus Egyház támogatta. A Takács István életműve teljes körű feltárására, megismertetésére, bemutatására létrehozott Takács István Kulturális Alapítvány közhasznú szervezetként mindvégig arra törekedett, hogy elősegítse hazánk egyik különleges művészeti gyűjteményének fejlesztését.

Bemutatunk különleges ritkaságokat, nemrég felfedezett értékeket, a folyamatosan megújuló gyűjteményt gazdagító alkotásokat.

Épületvezetések indulnak

Tárlatvezetéssel egybekötött bemutató, melyen az érdeklődők kétóránként végigjárhatják az épületet.