Az 1330-as pápai tizedjegyzékből kiderül, hogy Kalaznó ekkor már templomos hely volt. A török hódoltság alatt elnéptelenedett településen azonban a középkori római katolikus templom is romossá vált, és a német telepesek érkezése idején, 1722-ben már csak alapfalai álltak. Korabeli egyházi iratok szerint a tisztán evangélikus vallású németekkel újjátelepült Kalaznón rögtön megalakult az evangélikus gyülekezet, mely kezdetben Varsád fiókegyháza volt, és csak 1784. május 25-én vált anyagyülekezetté. Az önálló gyülekezetté alakult kalaznói lutheránusok a település közepén emelkedő dombra 1787-90 közt építették a ma is álló, késő-barokk stílusú templomot, mely bejáratához íves idomtéglákból álló lépcsősor vezet föl. A síkmennyezetű belső legértékesebb berendezési tárgya az U alakú oldalkarzat festett mellvédje. Az oltárhoz legközelebbi táblákon kétoldalt az evangélisták, majd az apostolok, az orgona felé eső oldalkarzatrészeken Jézus élete látható.

A második világháborút követő kitelepítések következtében az evangélikus gyülekezet létszáma drasztikusan megcsappant a településen, olyannyira, hogy 1965-ben megszűnt az önálló kalaznói evangélikus gyülekezet. A templomban azóta különleges alkalmakkor istentiszteletet, esküvőt, megemlékezéseket vagy koncerteket tartanak.