Győr, mint várispánsági székhely már Szent István kora óta (1000–1038) erődített hely volt. A középkori vár a mai Káptalandombot kerítette be. A város stratégiai helyzete a török hódoltság idején, a XVI. században értékelődött fel: a végvárvonal leghatalmasabb erődítményeként a Bécsbe vezető út védelmében játszott kulcsszerepet s lett a császárváros s egyben a kereszténység védőbástyája. Az 1537-ben I. Ferdinánd császár-király utasítására megindult s kerek negyven évig elhúzódó nagyszabású erődítési munkálatok nyomán az egész várost fallal vették körbe, amelyet hét fülesbástya és egy félbástya védelmezett. Az égetett téglából emelt bástyákban kazamatákat képeztek ki: ezekben helyezték el a várvédő ágyukat, amelyek a szomszédos bástyákat és falakat oldalazó tüzükkel fedezték. A bástyákat a falakban futó kazamatafolyosók kötötték össze. A hatalmas erődítményből mára csupán a Káptalandombot övező Kastély-bástya és az egykori Bécsi-kaput védelmező Sforza-félbástya maradt fenn. Az utóbbi kazamatáiban és udvarán került berendezésre a Rómer Múzeum jogelődjének, a Xántus János Múzeumnak Lapidáriuma. A vár falain egykor három, a XIX. század közepén lebontott késő-reneszánsz stílusú kapu nyílott. A legreprezentatívabb az antik diadalívekre emlékeztetően háromnyílású Bécsi-kapu volt (1568), melyet a nagyhatású itáliai építészteoretikus, Sebastiano Serlio mintakönyvének egyik várkaputerve nyomán alakítottak ki. A kapuzatot egykoron a kétfejű sasos császári, a vágásos mezejű magyar királyi, és oroszlános cseh királyi címer ékesítette, valamint a II. Miksa császár-király címeit elősoroló feliratos tábla. Töredékeik, miként a Vizi-kapu (1567) dór párkányzatának egy fragmentuma is a kazamataudvar boltívei alatt látható. A vár udvara és kazamatája 1957 óta ad helyet a római kori és kora-újkori kőtár és a Horváth József téglagyűjteménye anyagából rendezett állandó kiállításnak.