Barlanglakás Emlékkiállítás

1221 Budapest, Veréb utca 4.

Figyelem!

A kiállítóhely előzetes bejelentkezéssel látogatható. A tervezett látogatás előtt néhány nappal érdeklődjön Appel Péter tárlatvezetőnél a 06 20 447 8333-as telefonszámon.

A kiállítóhely térítésmentesen látogatható, de rendezvényeink térítéskötelesek.

Elérhetőség
Információk
-

Épületvezetés nyelve

magyar

Információs anyag nyelve

magyar
Központi témához kapcsolódik

Budafok és Tétény történetének elválaszthatatlan részét képezik az egykori barlang- és pincelakások. Egészen a közelmúltig tömegek laktak ezekben a kényszerűségből kialakított lakásokban, nehéz körülmények között. A 20. század közepére azonban sok pincelakás fölé ház épült, az egykori kényszerlakhelyek elnéptelenedtek. Mély udvarok még láthatók a kerületben sétálva, de a lakások mára már eltűntek. Özvegy Tóth Győzőné egészen a 1960-as évek végéig használta azt a lakás, amely a Budapesti Történeti Múzeum jóvoltából kiállítóhellyé alakult. Napjainkban a fenntartó 22. Kerületi Önkormányzat és Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési központ felügyelete alatt működik a kiállítóhely, amely özvegy Tóth Győzőné szobáját és konyháját, az albérlők lakrészét és a helyi kisiparosok szerszámait mutatja be látogatóinknak. Ha teheti, jöjjön és tekintse meg ezt a Magyarországon egyedülálló kiállítóhelyet!

Épületvezetések indulnak

Minden egész órában Appel Péter tárlatvezetővel.