Székesfehérvár belvárosában, a püspöki palota közelében látható falmaradványok a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom emlékét őrzik.

A Szentföldre vezető út mentén felépülő egyházi épület a koronázások (38 magyar király), királyi temetkezések színhelye (15 uralkodó) volt, valamint országgyűléseknek, országnagyok tanácskozásának, királyok hadba vonulásának és hazatérésének adott otthont. A prépostság pápai privilégiumok révén a 12. század végére a Szentszék közvetlen fennhatósága alá került. Kiemelt jelentőségét növelte, hogy itt őrizték a koronaékszereket az Árpád-korban, és a királyi ereklyekincseket is. A templomban helyezték el a király trónját. A társaskáptalan hiteleshelyi és magánlevéltárként is működött. Az impozáns templombelső biztosított méltó keretet a fényes királyi esküvőkhöz és a keresztelési szertartásokhoz is. Hazai és nemzetközi zarándoklatok céljává vált Szent István és Imre sírja.

Az egyházi épület fontosságát hangsúlyozza, hogy az építkezéseken megjelenő stílusok képet adnak a Magyar Királyság művészetének változásairól, és rávilágítanak a dinasztikus kapcsolatokra.

A 11. századi épület egy fő- és két mellékhajóból állt (65 m hosszú, 37,5 m széles). Félköríves szentélyét két, négyzetes alaprajzú torony fogta közre. A 12. század folyamán, a templom déli mellékhajójához egy kerengőt építettek két sírkápolnával. Az itt élő kanonokokat elköltöztették, ezért ezt a részt a 13. századtól fokozatosan elbontották. Az 1318-as és 1327-es tűzvészt követően gótikus stílusban átépítették a templomot. Nagy Lajos király Szent Katalin tiszteletére kápolnát alapított a déli oldalon, ahová eltemették. Hunyadi Mátyás új, késő gótikus szentéllyel növelte meg az épületet. A halálát követően a templomban lévő sírokat kifosztották és a török hódoltság idején (1543-tól) pusztulásnak indult, majd 1800 körül lerombolták az utolsó részleteit is.

A 19. század közepétől folytattak feltárásokat az egykori királyi prépostság és temploma területén. A fennmaradt falmaradványokat és kőfaragványokat az 1938-ban elkészült Romkertben (tervező: Lux Géza, falfestmények: Aba-Novák Vilmos, ólomkeretes üvegablakok: Árkayné Sztehlo Lily, reliefek: Madarassy Walter) mutatták be, melyet a 2011. évi CXLIX. törvény a Nemzeti Emlékhelyek sorába emelte.