Szeptember 16-án a Bélyegmúzeumot felkereső látogatóink a 11 és 14 órakor induló épületvezetés után Műemlékeink, történelmi épületeink a magyar bélyegeken című vetített képes előadásunkat nézhetik meg. Az előadás a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat központi - Velünk élő örökségünk - témájához kapcsolódik. A vetített bélyegképek segítségével vendégeink megismerkedhetnek azokkal a bélyegekkel, amelyeken hazánk műemlékei, kiemelkedő építészeti alkotásai jelennek meg. Felfedezhetik, hogy egyes történelmi korszakok mit, milyen épületeket tartottak fontosnak, a nagyközönséggel megismertetendőnek. Az előadás során a bélyegek keletkezésébe, tervezésébe, előállításába is betekintést nyerhetnek látogatóink.
Természetesen a programok előtt és után lehetőség van múzeumunk állandó kiállításának megtekintésére is. Ugyancsak megtekinthető időszaki kiállításunk, mely Varga Pál grafikus művész bélyegtervező munkáit mutatja be. Külön érdekesség, hogy Varga Pál készítette hazánk világörökségi helyszíneit bemutató bélyegsort és az élő örökségünket őrző nemzeti parkjainkat bemutató sorozatot.