Az elmúlt évezredekben az emberi faj olyan mértékben idomította magához környezetét, hogy tevékenysége nyomán egy teljesen új típusú komplexum látott napvilágot: a város, ahol a környezet nyers viszontagságait ember alkotta kihívásokra cseréltük le.

Új életterünk lakóiként megtanuljuk az épített rendszer szabályait, megismerjük az általa kínált lehetőségeket, elkezdjük használni, igyekszünk helyet foglalni benne, mindennapjaink keretévé válik. Ennek mentén a sok kis alkotó-, romboló-, mentő mozdulat múltat és történetet szül a roppant falaknak, oszlopsoroknak és gerendáknak, amik így kultúránk örökségévé válnak. Értékkel ruházzuk fel környezetünket és óvjuk, amit alkottunk.

Emberfókuszú életünk azonban vakká is tesz minket. Elfedi azokat az apró világokat, melyek organikus módon szövik át a város mindennapjait, csak éppen más szinteken, sokszor teljesen észrevétlenül; ugyanis fajok ezreivel osztjuk meg életünket. Az épületek, melyek számunkra olyan hatalmas jelentőséggel és kulturális értékkel bírnak, számukra sziklarepedések, odúk, búvóhelyek pótlékai; egyszerű megoldások az életben adódó hétköznapi problémákra. Szemeteskukáink és a metró lépcsőjén hátrahagyott reggeli morzsák gazdag erőforrások, melyek csak kiaknázásra várnak. Legyen ez mulatságos számunkra, egyenesen nevetséges, taszító vagy akár szép, ők is csak élni akarnak és dolgukat teszik rendületlenül.

Az előadás keretében most nem az emberi tevékenység jól ismert negatív hatásait fogjuk kilistázni, hanem inkább elgondolkodunk azon, milyen tulajdonságok szükségesek egy fajban ahhoz, hogy sikeres városlakó váljék belőle. A testi jellegektől kezdve egészen a kognitív képességekig átvilágítjuk a betonrengeteg szőrös és tollas túlélőit, hogy végül kapjunk egy általános képletet arról, mi szüli rátermettségüket.