Tudja-e, ki készített a tétényi csata emlékére szobrot? Hol született az első magyarországi doktorasszony? Kik laktak a kastélyban a török hódoltság idején? Miért épült középkori romokra a Nagyboldogasszony-templom? Mi a harang története? Restauráláskor milyen faliképek kerültek elő? Látott már mángorlót, mosósulykot, rénfát? Mi áll most a régi pestisszobor helyén? Mi működik a régi zsinagóga épületében? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphat, ha részt vesz sétánkon. Régi épületeket, műemlékeket, családok történetét, múlt idők szerszámait is bemutatjuk.
A séta a Nagytétényi Helytörténeti Kiállítótérnél ér véget, ahol a résztvevők megtekinthetik a gyűjteményt.
Az intézmény fontos programfókusza a helyi értékek bemutatása. A modern térben kialakított helytörténeti kiállítótérben bemutatott gyűjtemény a Nagytétényi Polgári Kör és több magánszemély segítségével és adományaiból valósult meg. Az állandó kiállítás a betelepült első sváb telepesektől kezdődően napjainkig öleli át a település néprajzi hagyományait. A sokak számára ismerős használati tárgyak és fényképek segítéségével megeleveníti Nagytétény mikrotörténelmét. A kiállítás enteriőrje – amely időben a XX. század első harmadát idézi – betekintést enged egy polgárosodó nagytétényi család mindennapjaiba.
A település életére jellemző muzeális eszközökből, újságcikkekből, kisnyomtatványokból álló kollekció reprezentálja a város társadalmának és a város fejlődésének kiemelendő állomásait.
A tárlat a szőlő-, bor- és gyümölcskultúra, a mesterségek és mesterek és a neves helyi családok bemutatásával a helyi identitás erősítését is szolgálja.