Séta az egykori Pénzügyi Palotában

4024 Debrecen, Kossuth utca 12-14.

Információk

Találkozó helyszíne:

Debrecen
Kossuth utca 12-14.
4024
Magyarország

Találkozási pont:
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya épületének főbejárata
10:00 - 10:45
11:00 - 11:45
12:00 - 12:45
13:00 - 13:45

Vezető neve

Papp Erika
Gyerekkel látogatható

A Kulturális Örökség Napjai programsorozatnak köszönhetően minden évben több olyan műemléki védelem alatt álló épület is megnyitja kapuit, mint a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának épülete, az egykori Pénzügyi Palota.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is egy kormányhivatali munkatárs lesz az érdeklődők kísérője az épületben sorra kerülő sétán, ahol a séta résztvevői számára bemutatásra kerül az eklektikus stílusú épület teljes történelme, annak jellegzetességei.

Az óránként induló vezetett túrák során számos érdekességet is megtudhatunk majd az épületről, többek között azt, hogy mi köti az épületet Komáromi Csipkés Györgyhöz és a szatmári békéhez, és hogy mi történt az épületben 1944. decembere és 1945 tavasza között.