Sgrafittós ház - a reneszánsz ékszer

9730 Kőszeg, Jurisics tér 7.

Információk
-
-

A 16. században épült, reneszánsz stílusú Sgraffitós-ház nevét a homlokzatán látható, Magyarországon különlegesnek számító sgraffitó díszítésről kapta. Az olasz eredetű szó többrétegű vakolatdíszítésre utal, amelynek lényege, hogy a homlokzatra két vakolatréteget visznek fel, majd az egyiket az előre meghatározott minta szerint eltávolítják.

A homlokzaton egy latin idézet is olvasható Szent Pál apostolnak a Rómabeliekhez szóló leveléből. A latin nyelvű idézet így hangzik: „Non est volentis, neque currentis sed miserentis dei”, azaz „Nem azé, aki akarja, se nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”.

Az épületet a 18-19. században udvari szárnnyal bővítették, és barokk stílusban alakították át a homlokzatát. Az épület teljeskörű felújítására 2017-2018-ban került sor, melynek keretében az épült homlokzatát is restaurálták.

Az épületben tematikus könyvtár és kutatóhelyek működnek. A padlástér átalakításával létrejött új belső terek korszerű kutatóhelyi szolgáltatásokat nyújtanak, illetve a kialakított multimédiás terem tanórák és kurzusok, előadások helyszínéül is szolgál.

Kapcsolódó rendezvény