Zenepalota, Debrecen

Debrecen város zenei életének dinamikus fejlődését mutatják az 1800- s évek elején azok a szerveződések, amelyek a muzsika kedvelőit egy táborba kívánták összefogni; ilyen volt a Hangász Egylet, amely a „Casino Egyesület” és a „Musika Egyesület” tervezete nyomán jött létre, ám további működésének véget vetett illetve a zenei életet a Szabadságharc eseményei kis időre, háttérbe szorították. Azonban, az 1860-as évekre végre megérett a helyzet Debrecenben, egy zenei intézmény felállítására

Debrecen zenei életének fejlődéséhez, s a Zenede megalapításához, nagyban hozzájárultak a polgári értelmiség Kollégium nevelte, kántus és diákzenekar- szoktatta tagjai, a későbbi kamarai zenélések, baráti együttes muzsikálások házigazdái.

Farkas Ferenc, Márton Lajos, Engeszer Mátyás, Komlóssy Lajos, Konthy Lajos, hogy csak párat említsünk közülük, akiknek neveivel még évtizedeken át, találkozunk a város zenekultúrájának építésénél.

A dilettáns zenész ebben az időben nem állt messze tudásban a hivatásos zenésztől. A zenei, a hangszeres tudás, társadalmi rangot és megbecsülést jelentett.

Az elgondolásnak – egy zenei intézmény felállítása - a virilis cívisek, polgárok, iparosok, kereskedők között szép számmal akadtak támogatói.

A kezdeményezés élére, Farkas Ferenc vaskereskedő állt, aki Debrecen művelődéséért már igen sokat tett, szervezéssel és pénzbeli támogatással egyaránt. Létrehozója volt a „Péterfia utcai” színháznak, amely az 1800-as évek közepén számos nagysikerű operai előadást tartott (A színház 3 év alatt 45 operát vitt színre Részler István színigazgató munkálkodásával.)

A Zenedei Egylet a zenei nevelés – szervezeti és művészi szempontból egyaránt jelentős  intézményesítés érdekében - 1861-ben megalapította a Debreceni Zenedét, amely a következő évben teljes művészi és pedagógiai felkészültséggel meg is nyílt.

A képzés sajátosságai között szerepelt az a gyakorlat, hogy a növendékek nem feltétlenül az intézményben kezdték meg hangszeres tanulmányaikat, sok esetben már csak akkor iratkoztak be, ha már szükségét érezték a „kiművelési tanfolyamnak” képességeik fejlesztéséhez.

Az oktatás legmagasabb fokát a növendék képességei szabták meg, az iskola a kezdettől a művészi fokig tanított.

Az intézménynek a kezdetektől van könyvtára, amely ma is az egyik legjelentősebb oktatási képző intézményben található egyedi, értékes muzeális gyűjteménnyel is rendelkező zenei szakkönyvtári gyűjtemény.

Az első magyar nyelven zenét oktató intézmény, elsők között felkarolója a magyar zenének.

Épülete a Zenede Palota, az első olyan építmény, amely tudatosan zenei célokra készült (akusztika, szigetelés). Hajléka lett a muzsikának, az énekes és hangszeres zenének, nevelője és irányítója a debreceni zenekultúrának. Működésének kezdeti időszakában a verbunkos zene uralta a nagy hangszeres formákat, majd a kései romantika pátoszának zenei korszakán át jutott el az új magyar zenéig: a népi dallamvilág anyagából és szellemi tartalmából kisugárzó magyar zenei nyelv megismeréséig. Ennek mestere, művészi összegzője és közvetítője Kodály Zoltán, aki egyedülálló módon még életében, személyes avatásával ajándékozta nevét a Zeneművészeti Szakiskolának (ma Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI = Debreceni Zenede).

A Debreczeni Zenede, mely bizonyítottan elsőként vállalta fel a magyar nyelvű zeneoktatást, 1862-ben kezdte meg működését a Dégenfeld - (majd Tisza-, ill. MÁV- palotában), a bérletben rendelkezésére bocsátott termekben. Dégenfeld gróf halála után, 1890-ben azonban új otthonra volt szükség. Az év tavaszán a Zenede beköltözött a kevéssé alkalmas és szűkös lehetőségeket biztosító, a Czegléd (ma  Kossuth) utca és Batthyány utca sarkán található épületbe.

A drága belvárosi telkek, a rendelkezésre álló kevés pénz és a különleges helyigény voltak azok a tényezők, melyek nehezítették egy új, végleges otthon kiválasztását. Szóba került a későbbi Kereskedelmi Akadémia által elfoglalt helyrész, a városi tűzoltólaktanya használaton kívüli telke, de legtöbb esély a Csapó utca 20. (Vár utca 1.) alatt álló telek megvételére volt. Az itt található Kainrath-féle ingatlan megvásárlását  a  intézményt működtető és fenntartó Zenedei Egylet az 1891. október 7-i választmányi ülés rendkívüli közgyűlésén 21 ezer forinttal meg is szavazta.

Ezen az ülésen elhangzott az építési program, amelyben elhatározták, hogy az egyemeletes épület alsó szintjét boltok számára adják ki jövedelemszerzés céljából, a Zenede fenntartására. Megegyeztek abban is, hogy a hangszigetelésre különös gondot fordítanak, hogy legyen az épületben felügyelői lakás, igazgatói hivatali szoba, valamint hangversenyterem. (Ez utóbbi csak némi vita után valósult meg.)

Az épülettervek, vázlatok, költségirányzatok készítésére kétfordulós pályázatot írt ki a választmányi ülés. Öt pályázó nyújtotta be anyagát: Gerstner és Rössler, Tóth István, Tóth Béla, Bernovits Gusztáv, illetve Tóth Elek (Tempus). Az elbírálást Simonffy Emil igazgató, Márton Imre jegyző, Kövy Lajos számvizsgáló, Zádor Lajos, majd Komlóssy Dezső választmányi tag és Balogh Mihály városi főmérnök végezte. A tervek kivitelezése nagy tőkét igényelt; a legköltségesebbet – Tóth Elekét – gyorsan el is vetették. A tervek ügyében a bíráló bizottság hibaként rótta fel, a tanhelyiségek célirányos beosztásának hiányosságait, az építési program figyelmen kívül hagyását, amelyben az állt, hogy a terv a telek egészére vonatkozzon, a kivitelezés azonban csak kétharmadán valósuljon meg, hogy a megmaradt egyharmad részt bérbeadás és pénzforrás céljából hasznosíthassák. A telken meglévő régi épületet így még egy ideig – bérbeadása révén – hasznosítani is tudták; ez háromszáz forintot jövedelmezett a Zenedének.

További feltétel  volt, hogy az építési költség előirányzott 60 ezer forintos keretét nem lehet túllépni. Petz Sámuel budapesti építésznek, műegyetemi tanárnak is elküldték az anyagot véleményezésre. Az ő észrevételei elsősorban a hangversenyterem öblösségét és a folyosók tágasságát érintették.

Végül Tóth István tervét fogadták el, és a Zenedei Egylet 1893. március 19-i rendkívüli közgyűlése beleegyezését adta az építkezés megkezdéséhez. Tóth István lett a kivitelezés fővállalkozója is.  Debrecen város közgyűlése megszavazta az építkezéshez nyújtandó húszezer forintos támogatást, ám ezzel egy időben eltörölte az évi rendszeres segélyt. Fejenkénti ezer forintos segítséget nyújtott még a Debreczeni Első Takarékpénztár és az István Gőzmalom Társulat.

De több kisember ennél nagyobb adományát nem vésték márványba, például Szotyori Nagy Károly és Chon Adolf tanárok, több évig lemondtak fizetésükről, előbbi még eletében 1000 koronát is adományozott a Zenede rendelkezésére.

Az építkezés 1893 tavaszán vette kezdetét. Építőbizottságot hoztak létre, amelynek élére a technikai felügyeletet ellátó Domokos Kálmán, a gazdasági tanintézet igazgatója, majd Kúthy Béla, a Magyar Királyi Államvasút mérnöke került. Az átköltözésre 1894 áprilisában került sor, ám a hangversenyterem csak a tél folyamán lett kész, így az ünnepélyes megnyitás 1895. március 17-re maradt.

A Zenepalota eredetileg egyemeletes, magas tetős kialakítású saroképület volt, olasz reneszánsz (neoreneszánsz) stílusban, melyet azóta eklektikus stílusban átalakították. A Vár utcáról egy teljesen a Zenede számára elkülönített vesztibül vezet az épületbe. Belépéskor, a bejáratnál láthatjuk a két fekete márványtáblát, melyek megörökítik a Zenede, illetve az épület keletkezésének történeti adatait.

A bejárati csarnokba lépve a házmesterlakás előtt haladunk el (ez ma porta), majd a lépcsőházba jutunk. A lépcsők zsemlyeszínű karsti márványból készültek, és egy mozaikozott akkor öntött kőpadlós, körülbelül három méter széles folyosóra vezetnek. Az épület megépítésekor a falakat műmárvány lapokkal (stucco lustro) díszítették. A hangversenyterem jobbra az első emeleten található (Kodály terem), mellette egykor énekteremnek, majd igazgatói szobának és szertárnak használt helyiségek voltak. Az épület utcai szegletében a zongoraterem, majd mellette a Csapó utcára tekintő hegedűterem volt. Legvégül a felügyelőnő lakása helyezkedett el az első emeleten.

A tantermeket porcelán, illetve Friedland-kályhával fűtötték, magasságuk négy méter volt, légszeszvilágítással és amerikai parkett padlóval, szelelővel voltak ellátva. A hangversenyterem alapterülete 126 m2 (14 méter hosszú, 9 méter széles, 8 méter magas). Három hatalmas ablakon kapja a világosságot, velük szemben áll a kagylószerűen bemélyesztett színpad, (akkoriban tapétaajtó volt a közepén, amely az öltözőbe vezetett, előadáskor a közreműködők gyülekezőhelyéül is szolgálva). Maga a színpad  több zongora, valamint 30–35 személy elhelyezkedésére alkalmas. A falain körben erkélyeken lehetett elhelyezni az énekkart. A színpadi „fülke” hasonlatos ahhoz, amelyik a Sydenhamban található kristálypalota zeneteremében van (Alberthall). Akusztikai szempontból a színpad kiváló megoldásnak bizonyult, ma is ez adja a hangversenyterem egyik legnagyobb értékét.  A termet 300 szék befogadására tervezték, szelelőkkel, Meidingerrel (felülről lefelé égő kályhával), két 18-18 légszesz lángú csillárral látták el. A terem díszítését, építészeti, művészeti kivitelezését a megbízók sikerültnek találták. A falat a sárga stucco lustro lisenák mezőkre osztják, melyeknek felső harmadára zöld márványozáson Beethoven, Chopin, Haydn, Mozart, Bach, Verdi, Wagner, Volkmann, Liszt, Goldmark és Erkel nevét vésték aranybetűvel. Oldal falain Torozkay Oszvald díszítései voltak láthatóak. A színpadi fülke fölé lantmotívum került, kétfelől a zene emblémái keretezik. A mennyezetfestmény Mirkovszky Géza művészi munkája. A zeneterem mennyezeti freskója, a  temperafestmény a zenét allegorikus csoportban ábrázolja (Lotz felfogásához közelítően, lebegő megjelenítéssel), a posztamensre  felépített orgona, melyen Szent Cecília játszik, a komoly egyházi és monumentális  zenét jelképezve. Az orgona alatt az alkotó Géniusz lantot penget, s egy dicsőítő nemtő nyújt felé babérkoszorút. Bárányfelhős légben látható az ókori zene allegóriája, egy hárfázó múzsa; az ettől jobbra álló trubadúr a középkori zenét jelöli, a rokokó és barokk alakok, valamint egy tamburinverő nő pedig a vidám érzéki zenét képviselik. A modern zenét egy pódiumon álló énekkarral, vezénylő karmesterrel fejezi ki a festő. Az előtéri balusztrádra egy triposzt festett, melyen a művészet soha ki nem alvó örök tüze ég. Ezt az egész allegorikus képcsoportot vízinövény- és virágfüzér (feston) veszi körül, melyet a négy sarokban angyalok tartanak.

Az Zenede Egylet 1913. szeptember 5-én szerződésben, leltárral átadta a városnak az általa irányított, ötven évig alapítványokból működtetett intézetet, „feláldozva a Zenede félszázados autonómiáját, és a függetlenség árán keresni a művészet magas érdekeire védelmet, a város hatalmas oltalma alatt” (Drumár János).

 A „várositás” eszméje évek óta foglalkoztatta az igazgatót, így ilyen irányú előkészülteket is tett. A várossal kötött szerződés kiegészítő része, a szervezeti szabályzat tartalmazza, hogy az intézetet zeneiskolai bizottság vezeti. A szerződésben kimondatott, hogy egy negyedmilliót is meghaladó összeget, a Zenede palotájának továbbfejlesztésére kell fordítani. Az összeg egyharmada gyorsan bele is épült a nagy gyorsasággal felhúzott második emeletbe, melyen valamennyi első emeleti terem megismétlődött, kivéve a hangversenytermet. A még hátralévő összeg, terv szerint a palota továbbépítését szolgálta, helyet adván annak a nagy hangversenyteremnek, ahol a 12–15 ezer korona értékű orgonát állítják fel, amely ekkor már a Zenede birtokában volt, s amelyet sürgősen fel kellett volna építeni, ezerkétszáz  fő befogadására és egy szimfonikus zenekar elhelyezésére kellett volna szolgálnia. Ez azonban nem valósult meg.

A történelmi idők folyamán több változás történt az épületen. A földszint megnyitott portáljait, ablakszerűen befalazták és eltűntek a sarok rizalit emeleti szintjeinek díszes nyílásait keretező szemöldökpárkányok. A főpárkány feletti baluszteres attikát átépítették, helyette egyszerű mellvédfal van. Az első építési periódus nagytermének ívezetes színpadnyílását baluszteres belső erkély osztotta meg, felette kagylószerűen festett mennyezeti kialakítás volt. Ma már egyik sincs meg.

 A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI (Debreceni Zenede) épületét 2019-ben kívül-belül felújították, beleértve a Kodály-terem akusztikai korszerűsítését, a belső festést, a nyílászáró cserét és a vizesblokkok felújítását. A műemlékileg védett épület energetikai korszerűsítése is megtörtént. Az intézmény belső felújítását 86 millió forintból végezték el, amiből közel 50 millió forintot a Klebersberg Központ költött a munkálatokra, a fennmaradó költségeket pedig a debreceni önkormányzat vállalta.

A Zenede több, mint százhatvan éves, olasz reneszánsz és eklektikus stílusú épülete megépítését követően jelenlegi arculatát az 1927-ben történt emeletráépítés után nyerte el, működését pedig jóval korábban,1862-ben kezdte meg.

A magyar nyelvű zeneoktatás, a magyar zene elsők közötti felkarolója az itt működő intézmény, Kodály Zoltán egyedülálló megtisztelő névadásával fémjelezve – ma is Debrecen és hazánk zenekultúrájának meghatározó eleme.

A Zenede az első olyan építmény, amely tudatosan zenei célokra építetett.