Gróf Esterházy János hamvait halála után 60 évvel, halálra ítélésének 70. évfordulóján, 2017. szeptember 16-án az alsóbodoki zarándokközpont kápolnájának sziklasírjában helyeztük végső nyugalomra. A zarándokhely ettől a naptól tárt kapukkal fogadja a látogatókat. Szeretettel várjuk az Kulturális Örökség Napjai keretében, 2025. szeptember 20-án szombaton! A vezetett látogatás alkalmával megismerhetik a zarándokhelyet, megnyitja kapuit a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna és Isten szolgája, Esterházy János máig ható üzeneteit idézzük fel.
Gróf Esterházy János 12 évig gyakorolta politikusi hivatását, szolgálva Istent és embert. Mindig jogi és erkölcsi alapon végezte a közjó okos szolgálatát, a kereszténység társadalmi tanítása szerint. Bátran kiállt az igazságért, az üldözöttekért, a lelkiismereti szabadságért, a békés együttélésért. A nácik és a kommunisták egyaránt üldözték és ki akarták törölni a történelemből. 1945-ben megfosztották szabadságától és ártatlanul elítélték. 12 évig raboskodott a Szovjetúnióban, majd Csehszlovákia börtöneiben. Mindvégig hűséges maradt hitéhez, szenvedéseit engesztelésül ajánlotta egy jobb világért, jótevőiért és ellenségeiért egyaránt imádkozott.
A Zoboralján található zarándokközpont különleges küldetéssel bír. Segít megőrizni a szórvány vidéken a magyar identitást, a hitet és a szülőföld szeretetét. Ugyanakkor összekötő ereje van, amely képes nemzeteket és nemzetiségeket a keresztény értékekben, egymás iránti tisztelettel, békében összekapcsolni. A zarándokhely a magyar identitás megőrzésén túl a lengyel–magyar barátságot, a szlovák–magyar megbékélést és az európai kulturális értékeket egyaránt szolgálja.