Szent Kereszt-kápolna a Nagy-Eged hegy tetején

3300 Eger, külterület

Figyelem!

A két program két napon, két különböző helyszínen zajlik!

A kápolna jól megközelíthető helyen, a turistaútvonaltól néhány méterre, jól kitáblázott és könnyen megközelíthető helyen található, de nem akadálymentesített. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a kőfalazat az épület számos pontján meghaladja a két métert, ezért annak közvetlen környezetében csak a programszervezők kíséretében közlekedjenek.

 

Információk

Rendezvény helyszíne:

Eger
külterület
3300
Magyarország

Épület neve:
Szent Kereszt-kápolna
15:00 - 16:00
10:00 - 16:00
Gyerekkel látogatható

Az Eger melletti Nagy-Eged hegy tetején található, jelen tudásunk szerint kora 18. századi Szent Kereszt-kápolna közösségi és intézményesített kutatása helyi, civil összefogással 2018 óta tart. Az épület fokozatos pusztulása után a 20. század elejére feledésbe merült, csak szórványos adatok utaltak egykori létezésére. A kápolna történetére vonatkozó kezdeti levéltári kutatásokat, majd az épület, illetve egyes berendezési tárgyainak megtalálását egyre gyarapodó önkénteseink, illetve a csatlakozó partnerintézmények képviselői segítették.

A 22 méter hosszú és 11 méter széles kőépület régészeti feltárásának újabb üteme 2026. szeptember 14 és 25. között tart az egri Dobó István Vármúzeum és a Szent Kereszt Kápolnáért Egyesület összefogásának köszönhetően. Ehhez kapcsolódóan a Kulturális Örökség Napjain múzeumi tárlatvezetést, valamint a feltárás helyszínén nyílt napot szervezünk.

Programjaink:

2026. szeptember 19-én 15.00 órakor az egri Dobó István Vármúzeum Déli Fogadóépületében (3300 Eger, Vár köz 1.) tárlatvezetést tartunk az épület kutatásának eddigi eredményeit összegző Kápolna - Kutatás - Közösség című időszaki kiállításban. 

2026. szeptember 20-án 10.00 és 16.00 óra között a régészeti feltárás helyszínén (Eger, külterület: 47.92788505784694; 20.41420832934342) nyílt napot tartunk: a Nagy-Eged-hegy tetején található kápolnánál óránként indul a tárlatvezetés, melyet egy, az idei feltárások régészeti leletanyagából összeállított pop-up kiállítás is gazdagít.

Figyelem!