Debrecen archív térképeit szemlélve feltűnő, hogy hány és hány malom szolgálta a város lakosai által megtermelt gabona őrlését. Az első gőzmalom csak a 19. század derekán épült meg a városban, előtte főként szárazmalmokban folyt a gabona feldolgozása, ezek emlékét több utcanév is őrzi a mai napig (Egymalom utca, Kétmalom utca, Ötmalom utca). A nagy mennyiségben termelt gabona őrlése során az állati erővel hajtott szárazmalmok mellett jelentős szerepet kaptak a természet energiái által hajtott őrlőszerkezetek, így a szélmalmok és a vízimalmok is. A város utolsó, gőzmalommá alakított szélmalmának épülete napjainkban is áll, ezt jól ismerik Debrecen lakosai. A gőzmalmok elterjedése és a folyószabályozások hatására az Alföldről szinte teljes egészében eltűntek a 19. század végére a vízimalmok, ma már csak egyetlen vízimalom áll Túristvándiban. Kevéssé köztudott, hogy Debrecen határában a Tócó-patakban is felfedezhetők a város egyik vízimalmának nyomai, amelyet a Főnix Építészeti Dokumentációs Egyesület szervezésében együtt kereshetünk fel a Kulturális Örökség Napjai keretében, Harangi Flórián régész–muzeológus vezetésével (MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet).