Pécs ókeresztény temetője - Cella Septichora Látogatóközpont

7621 Pécs, Sétatér

Információk
-
-

A római kori Pécs, akkori nevén Sopianae a Római Birodalom egyik települése volt, mely a 4. századra virágzó tartományi központtá vált. Ekkor már jelentős keresztény közösség élhetett a városban. A keresztény hitvilág az építészetben és a művészetben is megmutatkozott. A városfalon túl az északi nagy temetőben kora keresztény temetői épületek épültek, a tehetős családok gazdag temetkezési helyeket alakíttattak ki maguknak és a sírépületek falát keresztény témájú falfestményekkel, ókeresztény szimbólumokkal, a Bibliából ismert történetekkel díszítették. Sopianae ókeresztény temetője 2000-ben felkerült az UNESCO világörökségi listára. 

A temetőben feltárt sírkamrák, emlékkápolnák, mauzóleumok és temetői épületek olyan együttest alkotnak, mely messze kiemelkedik a korban hasonló lelőhelyek közül. A világörökségi helyszín tizenhat építményből áll, azonban a temetőben még több száz szerényebb sír is található. Mindezen egyedülálló értékek jelentős része a nagyközönség számára is látogatható eredeti helyükön. A Dóm tér alatt nyugvó temetői emlékek védelméről és bemutatásáról a Cella Septichora Látogatóközpont gondoskodik. A színvonalas műemléki bemutatás látványban gazdag felfedezési élményt nyújt ennek a lenyűgöző föld alatti világnak a megismeréséhez.

Kapcsolódó rendezvény

7630 Pécs, Sétatér

Kapcsolódó séta